Cím

7570 Barcs, Tavasz utca 3.

Email

gimnazium.barcs@szechenyi-barcs.edu.hu

Telefon

(+36) 82 463-326

Verőcei korcsolyázás kollégistáinknak

Vörös Anna beszámolója:

“December elején a horvátországi Viroviticán voltunk korcsolyázni, ami már önmagában is izgalmas programnak ígérkezett, de ezt még összekötöttük azzal, hogy ismerkedjünk a szomszédaink adventi hagyományaival.

Az utazás alatt jó volt a hangulat, sokan vártuk, milyen lesz élőben a pálya. Amikor megérkeztünk, gyorsan előkerültek a korcsolyák, és nem sokkal később már a jégen voltunk. A színes fények és a zene még jobb hangulatot varázsoltak. A korcsolyázás alatt mindenki a saját tempójában haladt, de a nevetés és a jókedv közös volt. Volt, aki magabiztosan csúszott, mások inkább kapaszkodtak, de ez senkit nem zavart. A kisebb esések inkább viccesek voltak, mint kellemetlenek. Jó érzés volt együtt mozogni és közben folyamatosan beszélgetni.

A korcsolyázás után sétálni indultunk a városban. Verőce télen, advent idején különösen hangulatos arcát mutatta. A kivilágított városháza látványa mindenkire nagy hatással volt. A templomban nagyon szép betlehemet láthattunk. A téren, ahol a korcsolyapálya is volt még kisvasút és óriáskerék fokozta a hangulatot. Bár hétköznap érkeztünk, a vásár így is megmaradt a maga csendes varázsában. Nem volt sok bódé, de ez inkább nyugodtá tette az egészet. Jó volt csak sétálni, nézelődni, megismerni egy szomszédos ország adventi hagyományait, szokásait, ételeit és kicsit kiszakadni a megszokott környezetből.

A program alatt végig azt éreztük, hogy jó helyen vagyunk. Ez a nap sokunknak marad emlékezetes élmény.”