EUROSCOLA Parlamenti napon vettünk részt május 12-én Strasbourgban
Iskolánk 24 diákjának és két pedagógusának ismét lehetősége nyílt Franciaországba, Strasbourgba utazni, mely a 4 for Europe vetélkedő országos döntőjének főnyereménye volt. Sajnos a vetélkedőt megnyerő csapat – Andrási Zselyke, Kreskai Vivien, Uri Neszta, Tapazdi Míra – ez alkalommal nem utazhatott, hiszen az Európai Parlament szabályai szerint egy diák csak egyszer vehet részt az eseményen, a résztvevők lelkesen számoltak be az Euroscola programról, melyen 27 másik ország diákjaival együtt vehettek részt:
“A 3 napos utazás során alkalmunk nyílt Strasbourg városát is megtekinteni. Csodálattal másztunk fel a katedrális tetejére, ahol gyönyörű kilátás fogadott minket és a rossz idő ellenére is részt vettünk a hajókázáson, melyen audio módon hallgathattuk a város bemutatását az Ill folyón haladva. Másnap aztán kezdetét vette az egész napos program az Európai Parlament modern épületében. Fantasztikus érzés volt azokon a helyeken ülni, ahol amúgy a parlamenti képviselők foglalnak helyet. A programon az Európai Unió 27 országából érkező diákok vehettek részt.
A napot az Európai Parlament elnöke, Roberta Metsola nyitotta meg. Ezután kérdéseket tehettünk fel Andreas Schwab-nak, a parlament oszlopos tagjának. Vettük is a bátorságot megkérdezni őt Magyarország sorsáról, aki biztosított minket, hogy a visszatartott támogatásokat meg fogjuk kapni néhány törvénymódosítás után. Ezt örömmel vettük tudomásul. A következő részben pedig a környezetvédelem kapcsán, az EU’s zero pollution témájában folyt az eszmecsere, ahol szintén kérdezhettünk. Délután a tanulók egymás között is megoszthatták véleményüket. Az egész program kiváló lehetőséget adott a tanulóknak arra, hogy széles közönség előtt tegyék fel kérdéseiket és osszák meg véleményüket.
A hazafelé úton Füssen városában szálltunk meg, és másnap megtekintettük a közelében lévő Neuschwanstein-i illetve a Hohenschwangau kastélyokat. Felejthetetlen élményekkel tértünk haza.”
A diákokat Dr. Pressing Katalin és Zsunics Mária tanárnő kísérték. #epas#europaiparlament#Euroscola






