Europe for You – You for Europe projekt Magyarország és Szlovákia között
14 diákunk es két pedagógusunk vett részt Erasmus+ projekt keretében egy egy hetes szlovákiai programon. A besztercebányai gimnáziummal második alkalommal működtünk együtt, miután korábban egy Visegrad Fund által támogatott projektünk volt közösen. Hálásak vagyunk a vendéglátásért!
Kasza Rebeka beszámolója az utazás első feléről
Április 12-én, vasárnap megérkeztünk Szlovákiába, Besztercebányára. Út közben Zólyom városában megálltunk és megtekintettük a várat, illetve a várost is. Hétfőn reggel a szlovák iskolába látogattunk, találkoztunk a partner tanulóinkkal, akik nagyon kedvesek voltak velünk. Odaadtuk nekik a magyar ajándékainkat, ők is kedveskedtek nekünk szlovák termékekkel. Ezután csoportokra lettünk bontva és egész délelőtt különböző játékokat játszottunk, hogy jobban megismerjük egymást. Az általunk készített quiz-eket is megoldottuk, és így még jobban megismertük egymást. Délután tömegközlekedéssel bementünk a városközpontba a szlovák diákokkal és megnéztük a várost. Sok látnivaló tárult elénk, például felmentünk az óratoronyba, ahonnan még a havas Tátrát is lehetett látni. Elmentünk a könyvtárba is, hogy megismerjük Besztercebánya történelmét és egy kiállítást is megtekintettünk, ami a szürrealizmusról szólt. Kedden a diákok közötti egyenlőtlenség volt a téma, kreatív feladatokat kaptunk, melyet a szlovák diákokkal oldottunk meg. Az egész napos programról videó is készült. Délután megnéztük a zólyomlipcsei várat, amelyről gyönyörű kilátás fogadott a hegységekre. Aznap este napzárásként a szlovákokkal elmentünk a belvárosba, ahol még többet megtudtunk a magyar és szlovák kultúráról.
Stofa Kitti beszámolója a projekt második feléről
Szerdán reggel, a megszokott módon találkoztunk a szlovák diákokkal, viszont ekkor a városközpontban volt a találkozó, hiszen az aznapi feladat közvéleménykutatás volt, ahol kikértük az ott élők véleményét arról, hogy a fiatalok milyen módon tudnak aktív szerepet vállalni Európában. A nem egyszerű feladat után visszamentünk az iskolájukba, ahol a megszerzett anyagokból egy tik-tok videót állítottunk össze, és néztük meg közösen azokat. Délután Selmecbányára utaztunk, ahol megtekintettük a város nevezetes szépségeit, egy templomot, várat és volt időnk szusszanni is egyet egy kávézóban. Csütörtöki napunkat ismételten az iskolában kezdtük, ahol egy logó készítése várt ránk. A szlovák diákok segítségével, az informatika teremben került erre sor. Miután ezzel végeztünk, elindultunk Tátralomnicra. Út közben ellátogattunk a Csorba tóhoz is, ahol nagyon szép látvány fogadott minket. Elfoglaltuk a szállást, majd a napunkat egy éttermi vacsorával zártuk. Pénteken kora reggel elindultunk megmászni a Magastátrát. Nagyon jó munkát végeztünk, elég szép eredményt értünk el és emellett gyönyörű, égbe nyúló, havas hegyek vettek körbe minket. Utunk elején egy jégkastély és több jégszobor kötötte le a figyelmünket. Több mint 7 órás túrázás után hazaértünk, majd megpihentünk a vacsora előtt. Az utolsó napunk sem telt unalmasan, hiszen a hosszadalmas ébredés és készülődés után, volt lehetőségünk kipróbálni a Tátrán lévő sífelvonót, melynek szlovák megfelelője: Lanovka. Igazán felemelő érzés volt, hogy ilyen gyönyörű és hihetetlen helyekre juthattam el és tapasztalhattam meg, milyen érzés egy ilyen projekt részese lenni. Mindezek után szembe kellett néznünk a hosszú és fárasztó hazaúttal, de együtt az utazás is jól telt. Mindenki nevében mondhatom, hogy nagyon jól éreztük magunkat és, hogy felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk. Köszönjük szépen!”
Kísérőtanárok: Dr. Pressing Katalin és Horváth István.






