Dr. Fuiszné Savanyó Angéla biológia-kémia szakos tanárunk koordinálta a Nemzeti Tudósképző Akadémia programját iskolánkban, melyen 2023 szeptemberétől négy diákunk vett részt rendszeresen: Herzsenák Fruzsina, Nagy Boglárka, Tarlós Luca és Varga Alexandra.
A Nemzeti Tudósképző Akadémia Kaposvári Területi Központjában szervezett programok keretében orvosbiológiai kutatási területek szakembereinek előadásait hallgathatták meg, elsajátították az automatapipetta használatát, gyakorolták az ELISA módszerét, PCR-al és gélelektroforézissel DNS-vizsgálatokat végeztek, spektrofotométerrel fehérjekoncentrációt mértek, fiziológiai vizsgálatokkal kiegészített anatómia gyakorlaton vettek részt (sertés tüdő, gége, szív boncolás). Az NTA tagjaként két alkalommal Nobel-díjas kutatókkal találkoztak Szegeden.
A Nemzeti Tudósképző Akadémia oktatási folyamatainak egyik lényeges újszerűsége, hogy a kutatásban tehetséges diákokat középiskolás koruktól kezdve vezeti végig a tudóssá válás lépcsőfokain. A Nemzeti Tudósképző Akadémia programja az egyetemen is folytatódik. Pályázat révén Egyetemi Képzési Programjába kerülhetnek be a diákok Budapesten, Debrecenben, Pécsen és Szegeden, mint Szent-Györgyi Hallgatók.
Mind a négy Orvostudományi Egyetem elfogadja a plusz pontok megadását a középiskolai program keretein belül megszerzett diplomák megszerzését követően.
Az arany diploma + 20 pont, az ezüst diploma + 15 pont illetve a bronz diploma + 10 pontot ér.
Diákjaink három ezüst és egy bronz diplomával gazdagodtak.
2025. 03. 31.-én Kaposváron került megrendezésre az a program, ahol a Parkinson-kórról tanultak diákjaink, megismerték az ezzel kapcsolatos újdonságokat és egy-két kutatási anyagba is betekintést nyerhettek. Interaktív anatómiai játékot is játszottak csapatokban, ahol egymástól tanultak és bővítették a latin szókincsünket s. Tudásban és élményekben gazdag délutánt töltöttek el együtt.
2025 04. 07.-én ismét Szegedre látogatott el a csapat, ahol a Nobel-díjasok és tehetséges diákok XXIV. találkozóján vehettek részt. Az idei plenáris ülésnek 5 neves díszvendége volt; Tim Hunt, brit Nobel-díjas biokémikus, Dan Shechtman, izraeli Nobel-díjas kémikus, Joachim Frank, német-amerikai Nobel-díjas biofizikus, Dennis Lo honkongi molekuláris biológus, a Hongkongi Kínai Egyetem rektorhelyettese és elnöke, ill. David Weinberg amerikai gasztroenterológus, a Fox Chase Rákközpont Orvosi tanszékének elnöke. A kutatók érdekes munkába vezették be diákjainkat előadásaikon keresztül.